Elkárhoztatva

Öklöm dühömben a falba ütöm,
Szakadjon be tövig a körmöm.
Potyognak a vércseppek sorba,
Nyomot hagyva magam után a porba.

Némán merengtem el a tájba,
Ha a múltra gondolnék fájna.
Nincs más megoldás, kattog az agyam,
Valamit tennem kell, kérdés: hogyan?

Lebukom az Alvilágba,
Holt lelkek otthonába
Mint kiéhezett állatok, nyúlnak felfelé
Táplálékként elkárhozott lelkekért.

Paktumot kötöttem odalent,
Eladtam mindent, de mindent.
Gyilkos mérget vettem,
Lelkem érte sutba vetettem.

Az élők közé visszatértem,
Megbosszuljam minden téren.
Megannyi sérelmem,
Már tudom, ezt kell tennem.

Érzem szétárad bennem a gonosz lény,
Meggondolnád, hogy nekem rosszat tégy.
Kívánom a halálát mindennél jobban,
Erősnek kell lennem, szívem gyorsan dobban.

Szemeim vérben forognak,
Gondolataim visszafognak.
Megtettem hát, nézem vonagló testét,
Kínhalálával szerzett egy jó estét.

Megszerzem mi enyém volt,
Képtelenség hisz ő is holt.
Nevemet kiáltotta, elátkozta,
Mit számít? Már el vagyok kárhoztatva.

Már minden mindegy tán,
A föld alatt vár rám a Sátán.
Áttörve a két világ közti burkot,
Milliónyi véres kar a mélybe húzott.

Megyek önként is, nincs mit tennem itt,
Szenvedésem idelent fájdalmamon enyhít.
Lent vagyok, ördögök közt, jól érzem magam,
Égető hőségben üvöltve lángolok a pokolban.