Mint fű a harmatot
Úgy becéztelek
Mint felhő a napot
Úgy akartalak
Mint még senki mást
És mégsem mondtam el
Neked én e vallomást
____
Most már késő tudom
Nem foghat át karom
Nem ízlelheti szám
Ajkadat óraszám
____
Mert túl büszke voltam én
Ahhoz, hogy szavakba öntsem
Amit belül éreztem, hogy te vagy
A legféltettebb kincsem
____
Vágytam, hogy nevess
Hogy egy kicsit szeress
Vágytam, hogy ölelj
Hajolj hozzám közel
Vágytam, hogy simulj
Szerelemtől virulj
Vágytam a szavad
Hogy nekem add magad
Vágyom még ma is
De a dal, már hamis
A húrok sorban elszakadnak
És én itt maradok egyedül
Magamnak
3 hozzászólás
Szia Braunel!
Szinte éreztem,ahogy vibrál a vágy a versból,s a szenvedély az érzékiséggel társulva.
Meglúdbőröztek a szavak,ahogy olvastam..
Megint gyönyörű cseppeket adtál át.
Köszönöm! Angyal
Szép, bár nekem kicsit túl… sok.
Olyan rég kerestem ezt a verset! Mikor regisztráltam, akkortájt olvastam, de nem emlékeztem kitől.
Még mindíg tetszik.Kifejező.
üdv