Elmenekülve a holnap elől most visszatekintek;
Múlt kosarába merítve szemem már látom a szépet.
Visszaidézem a gyermeki éveket újra. Hiszen most
Nem lehet élni e zordon időkben, csak haza futva.
Látom a házat ahol rég felcseperedtem: az otthont.
Képzeletem belebújik; félre söpörve a rosszat.
Édesanyám szól álmaimon túl, s ringat a karja…
Érzem a szívét. Dobban a múltam, s ő betakarja.
***
Ébred a félelem ismét; véres a szó a világban.
Nem menekülhetek, érzem a láncot; fárad a lábam.
Múltba kapaszkodik árván gondolatom, de nem enged.
Sárba taszít a jövő és képzeletem beledermed…
6 hozzászólás
Gratulálok a versedhez. Valami hasonlót érzek én is.
Azért csak megpróbál "menekülni" az ember. Ki így, ki úgy.
Üdv: Gy.
Bár a témája elég borús, de mint vers nagyon jó. Nem tudom pontosan elemezni, de olyan jó dallamos, ahogyan ismételten átolvasom.
Üdvözöllek: Kata
Egy szép hexameter… rímes, úgyhogy Leoninus 🙂
A témája tényleg nem vidám… a megfogalmazás gyönyörű…
Üdv: barackvirág
Nagyon szép, így, egyszerűen. Nem tudok sokat hozzáfűzni…
Gratulálok: Colhicum
Köszönöm, hogy olvastatok…
Jól belejöttél, kedves Barna a hexameterbe!:)
Csak gratulálni tudok most szépséges soraidhoz.
Bár a jövő nem látszik szépnek, csügged a lelked.
Mégse riadj soha vissza, ha száz gond szelleme kínoz!