Elmentél

Elmentél

Hát bevégeztetett!
Iszonyú kínjaid már
nem gyötörhetnek tovább.
Megszűnt számodra e világ,
és általa minden
szenvedésed is elszállt.
Hol most vagy, semmi sem fáj,
mi maradtunk itt árván.
Mi voltunk életed,
s nekünk erőt Te adtál!
Viselni mindent, mi bánt,
felállni, menni tovább!
Fogtad a kezünket,
hogy ne hagyjuk el egymást,
általad voltunk család!
Oly szoros kapocs voltál!
Megkínzott az élet,
hányszor szállt égbe imád?
Soha nem átkozódtál,
ha a sors lecsapott rád.
Hányszor sújtott földre?
És te újra felálltál.
Elvette férjed, apád,
testvéreid és anyád.
Nem volt elég mindez,
kellett hozzá még néhány:
gyermekeid, unokád.
Van ennél nagyobb csapás?
De maradt még neked
egy lányod és öt unokád.
S a legnagyobb boldogság,
kilenc szép dédunokád.
Minden szeretetet
szívedből nekik adtál,
és nem vártál érte hálát,
kaptál egy nagy puszikát.
És te mondtál érte
verset, éneket, mondát,
sok szépet tanítottál:
szeretni kell egymást!
Elmentél messzire,
már más világ a hazád.
Tieid ott várnak rád,
öleljétek meg egymást.
Ha onnan lenézel,
hallod a mély zokogást,
látod hiányod hogy fáj,
nem pótolhat semmi más!