Elmerengek ódon helyeken,
hol valaha megfordultam tán.
Földi létem, minden szerepem…
Volt közöttük szent és volt profán.
Elmerengek régi perceken.
Arcomra mosoly sok nem jutott.
Múlt kísértett, végül a jelen
megtartott, mint készséges burok.
Elmerengek néhány mondaton,
az időn, mely sűrű pókfonál.
Hangjegyek, az ősi pentaton…
S a hang, melyet minden hogy csodál.
Elmerengek régi arcokon,
és feldereng egy könnyű játék.
Úgy gondoltam, mégis elhagyom.
De ma már másképp látom. Várnék…
Elmerengek régi képeken.
Kapkodó halál, bolond halál…
Nélkülük csak tátong a jelen,
s minden tétova, ahogy ma áll.
Mit tehetnék, mondd te, kedvesem?
Hogy hozhatnám helyre mind a kárt…
Elmerengek régi perceken,
de hiszem, velem van, és megáld…
5 hozzászólás
Szia!
Veled merengtem régi perceken és mindenen.Szépen írsz. Jó vers. Kicsit szomorkás, de hát az élet ilyen is néha.
Szép napot !
szeretettel üdv.hova
Kedves Klára!
Gyönyörű versed hangulata az őszt idézi. (Gondolom, nem véletlenül! 🙂 )
Nagyon jó volt olvasni dallamos, tartalmas soraid!
Üdvözlettel: Gyömbér
Olykor jól esik elmerengeni a múlton. Veled merengtem én is.
Nagyon tetszik!
Szeretettel
Ida
Kedves Klára!
Bzizony, időnként megállunk és elmerngünk, mert annyi minden van, ahol kicsit időznünk kell. Annyi minden szép és jó a természetben, de kár és kegyetlenség, amit jó lenne, ha elkerülnénk. Szép csokorba kötötted gondolataidat. Jó volt itt időzni.
Szeretettel: kata
Kedves hova, Gyömbér, Ida, Kata!
Nagyon szépen köszönöm a véleményeteket, az értékelést:))) Mostanában egyre több nosztalgiát vélek felfedezni a feltett alkotásokban. Bizonyára nem véletlen…
Szeretettel: Klári