Megakad a hang,
úton a világ felé,
a szél visszafújja,
hol életre kélt,
kimondanám,
de széttépi a levegő,
s tovább alussza álmát,
egy parányi felhőn,
mit szétoszlat az agy,
s életre kelt a szív,
olykor kitörni akar,
máskor mélyre bújik,
kimondanám,
de megfullad a cél előtt,
elszunnyad hát,
mint hervadó rózsatő.
S mégis,
néha éjjel ha felébredek,
a jégmező széjjelreped,
barlangjából kimászik,
s felhőről égbe szökellik
a szó,
s mikor nem hallod, elsuttogom…
(2004)
5 hozzászólás
Kedves Hayal…
Elmodanád??? – hát akkor mond el… 🙂 – de ily gyönyörrel, ahogy eme mondandót írtad….
Akkor és ott nem lehetett, legalábbis úgy éreztem…
Csodaszép. Van, mikor bennakad a szó, mert van, amit még a szavak sem képesek közvetíteni.
Nagyon szép! Szívből gratulálok!:)
Köszi! Örülök, hogy olvastál!:-)
H.