Nézd, tar ágai az égig érnek,
búsan szomorú felhőket néznek.
Szívbe markoló ez a fakó ősz,
de lám, még ott lengedez egy sor zöld!
De már az is lehull, szikkadt, aszott,
teste oszlik, és talán már halott.
Hűs szél sepreget, rőt avart kavar,
minap üde volt, most szívet facsar.
De sebaj, jön még borúra derű,
jő majd a kikelet, a nagyszerű!
S rajta is lesz üde lombkorona,
madarak, s vadak békés otthona.
4 hozzászólás
“minap üde volt, most szívet facsar.”
Kedves Zsuzsa!
Igen, viszont él a remény, hogy “Jő majd a kikelet”.
Szeretettel és tetszéssel olvastam a versed.
Rita 🙂
Kedves Zsuzsa1
“Szívbe markoló ez a fakó ősz,
de lám, még ott lengedez egy sor zöld!”
Mindig marad egy kis remény az életben,amibe
kapaszkodhatunk,csak meg kell találni!
Gratulálok!
Legyen szép napod!
Kedves sailor!
Igen, igazad van.
Köszönöm szépen!
Szép napot kívánok:
Zsuzsa
Kedves Rita!
Igen, igazad van. Tél után mindig jön a tavasz. Ború után derű.
Köszönöm szépen!
Szép napot kívánok:
Zsuzsa