Elmúlt…

Elmúlt az érzés, elmúlt a varázs,
érintésemre már nem izzik parázs.
Láthatatlan fal vesz körül,
talán lelked tőlem menekül.
Puha érintéssel ölelem testedet,
de már nem érzem remegésedet.
A megszokás, az unalom,
kényszer érzete karodon.
Hova sodródtál,
fájdalom hasít szívembe,
kétség költözött e szerelembe.
Mi lesz velünk mondd…?
Szeretsz s szeretlek, érzem
az elhidegülés jeges szele
mégis itt les a térben.
Milyen jó is volt…
Istenem a régi láz,
örömkönny hullt szememből,
s nem a sajgó gyász.
Gombóc szorítja erősen torkomat,
a fájdalom szememből zúgó patak.
Hol romlott el, miért e kín? –
görnyedek kétségem halmain.
Valami befészkelt közénk,
s nem enged hozzám,
talán az éterben a megoldás kulcsa,
a keserű valóság.
Szemem homályán keresztül révedek,
ki mondja meg hová lett őrült szerelmed ?