Ha kismadár lennék,
Menten hazaszállnék,
És a házunk tetejére telepednék,
Onnan gyönyörködnék benned rózsaszálam,
Te… Szívemnek minden dobbanása.
Mikor meglátnálak téged az udvaron.
Megkezdeném szívfájdító dalom,
Elénekelném, honnan hová szálltam,
És, hogy olyat, mint te…
Soha sehol sem láttam.
Hosszú utamon, míg távol jártam,
Szívem hazavágyott, minden pillanatban,
Nem telt el perc, sem óra,
Hogy szám, ne hajlott volna,
Panaszos szóra.
Mellemben a szívem, nagyokat dobog,
Jaj, istenem… Olyan egyedül vagyok.
Agyamat-e gondolatok, végleg leláncolják,
S mikor szabadulni akarok,
Gondolatban elrepülök hozzád!
8 hozzászólás
Húha! Milyen szenvedélyes szerelem!!!:):):)
Nagyon szép! Gratulálok!
Üdv: Lyza
A gratulációt, és az öt pontot is nagyon szépen köszönöm, örülök, hogy tetszett a versem. Az viszont még ennél is nagyobb öröm számomra, hogy időt szántál versem olvasására, és véleményezésére. Hozzászólásodat tisztelettel köszönöm.
Maradok tisztelettel: Apamaci
Ez engem valamiért a népdalokra emlékeztet, ami nem baj, mert szeretem őket. Nagyon szép, igényesre sikerült alkotás. 🙂
Miléna
Kedves Miléna!
Megtisztelő véleményedet köszönöm, akarattal ilyen stílusban írtam.
Maradok tisztelettel: Apamaci
Nagyon szép verset írtál kedves Apamaci. Közel áll hozzám ez a stílus. Gratulálok: Tibor
Kedves Tibor!
Köszönöm, hogy elolvastad, és hogy véleményezted versemet.
Maradok tisztelettel: Apamaci
Olyan, mint egy népdal.
Elképzeltem Szvorák Kati vagy Sebestyén Márta hangján. Vagy a fiam hangján, ha már rózsaszál. (nem, mintha egy tíz éves, csöpp népdalénekes hasonlítható lenne az elébb említettekhez, de ha zenéje lenne ennek a versnek, jó lenne…)
Szeretem az ilyet.
Kedves szavaidat, és véleményedet köszönöm, nagyon jól esett.
Maradok tisztelettel: Apamaci