Elsodorva – szonettkoszorú

1.
Nem hagy el s tékozolva folyton ad;
sosem hagy el, hiszen szeret nagyon,
ha lépsz, ha jársz, vagy ha ülsz a padon –
s fejedben megfogan egy gondolat.

Mért, hogy neked fontosabb egy bárpult?
Előtted viszki, s csikkes hamutál,
hangod kamasz fiúé – ha mutál,
s pupillád sötét világra tágult…

Mint ki sorsa ellen folyton lázad,
és kinek nem fontos, csak a látszat,
mert utálod a világot bőszen.

Van pedig egy Úr, ki sosem felejt,
kinek értékes vagy s nem egy selejt,
kincsesháza jóval teli bőven.

2.
Kincsesháza jóval teli bőven,
neked tartogatja és bárkinek,
csak arra vár, hogy legyen már hited,
akár egy mustármag vagy szőlőszem.

Nem adhat semmit, míg bűnben fetrengsz,
míg nem jössz rá: így élni gyötrelem,
míg nem látsz át tisztán a könnyeken,
míg élted fogva tartja egy ketrec.

Nagyon sokan ugyanezt élik át,
azt hiszik, élnek, de csak délibáb
életük, s nem hisznek benne ők sem.

Mint ahogy az Úrban sem, ki gazdag,
mint a földön dúsan rakott asztag,
és megadja, bármit kérsz – időben.

3.
És megadja, bármit kérsz – időben.
Ha szükséged van rá, Ő megsegít,
gyógyítja tested-lelked sebeit,
és megtart és támogat erősen.

Ám ma még ott vagy, ott… Babilonban.
Fogva tart a keszekusza Bábel,
és úgy érzed, sosem múlik már el…
S mi tűz volt benned, az is kilobban.

Kellene egy új, friss, levegős ég,
valami sokkal jobb lehetőség –
talán, ha kapnál még egy másikat…

De Tőle van ez a földi léted,
ide helyezett és sosem téved.
Manapság hinni Benne nem divat…

4.
Manapság hinni Benne nem divat,
pedig ha Ő nincs, nem lennél te sem.
Ő az, ki szeret téged végtelen,
Ő az, ki őrzi álmod, s enni ad.

Te a test szavára hallgatsz mégis,
a kívánságát kielégíted,
nincs tabu, nincs számodra semmi tett,
mit nem szabad, mert világod fétis.

Jóllakatni tested minden tagját,
enni, inni, bujálkodni – csak hát,
ez messze sodor, nem jó ez az út.

A szellem így csak szárazon marad,
de a lényeg az, hogy mindent szabad,
hisz bölcs mindenki, s mindent jobban tud.

5.
Hisz bölcs mindenki, s mindent jobban tud,
pedig a buta csak orráig lát;
kavicsot emelget és nem sziklát,
s nem kell neki az életadó kút.

A világi bölcselet mit adhat?
Kutatja csak az élet értelmét,
mi az alvás és mi az ébrenlét…
De Krisztus keresztre ment miattad!

Magát adta, hogy életed legyen,
hogy ne légy soha már reménytelen,
a világnak elkábított foglya.

Csak lézengsz, alszol és felkelsz reggel,
nem foglalkozol a szeretettel,
ámde Neki mindenre van gondja.

6.
Ámde Neki mindenre van gondja.
Nézd a gólyahírt vagy a pókfonált,
mennyi színt, mennyi formát komponált
a világ teremtésétől fogva.

És ott van a hangjegyből font zene,
mely a porból felemel magasra,
s az ég, mely csillagokkal kirakva
mintha csak alleluját zengene…

S ott az ember, teremtett képmása,
és bűne, mint a tenger – hét mázsa;
hordozza magában fogvacogva…

Ő mégsem hagy senkit sem magára;
te is értékes vagy neki – drága,
széltől óv, mint vásárost a ponyva.

7.
Széltől óv, mint vásárost a ponyva.
Akkor is szeret, ha nem kerested,
ha világod összevissza feslett,
s ha kezed nincs imádságra fonva.

De mégis arra vár, hogy Őt keresd
az élet rögös útjain járván,
hiszen nem ment meg semmilyen bálvány,
csak ott, a Golgotán a szent kereszt…

A vére eltörölte bűneid.
Figyelj szavára; gyere, ülj le itt –
mondom, de szólsz: nem kell semmi, hagyjuk…

Az idő egyre halad és sürget,
Ő pedig kér, hogy adjuk szívünket.
De életeden ott van hatvan lyuk…

8.
De életeden ott van hatvan lyuk,
hol szivárog be a világ szennye;
és ahonnan bármi jó jöhetne,
becsuksz magad körül minden kaput.

Kárhozott leszel, de nem fogod fel,
a széles úton csak haladsz tovább…
S bár szólaltatnál meg egy orgonát,
hadd zengjen fel hangosan egy gospel;

és bár élő vizet innál, hogy élj,
s ne tartson fogva semmi szenvedély;
léted egyszeri csoda, s nem tréfa…

S míg az Úr várja, békülj meg vele,
te lázadást szítasz Őellene,
s beszórod gyöngyeid a moslékba.

9.
Beszórod gyöngyeid a moslékba,
s bár kaptál annyi szép talentumot,
nem használ semmit, már mindet unod;
életed sivár, és nincsen célja.

Mily jó is lenne ott, az Édenben,
hol bűn még nem volt, csak ártatlanság,
hol az ember látta Isten arcát –
gyümölcsöt nem ennél, ha éretlen…

De Édenből kiűzve kell élned,
mert a gonosz kígyó megkísértett,
s megfogadtad a szavát, te léha…

Most itt vergődsz a porban, iszapban,
mocskod le nem mossa semmi szappan,
házad építésére nincs tégla.

10.
Házad építésére nincs tégla,
és nincsen szilárd fundamentuma,
mert Ige és nem emberi duma
kell hozzá, meg mennybe nyúló létra.

Hiába minden, vigaszod sovány,
kézzel-lábbal kapaszkodsz a mába –
„carpe diem” múló mámorába,
és ha baj ér, csak nézel ostobán…

Ne hidd, hogy nincs kárhozat és pokol,
a széles úton mind arra lohol,
s az ítéletnél nem lesz majd pardon…

Még most sem lenne késő dönteni,
de kertedet a gizgaz fölveri,
és ülsz csak tétován a rakparton.

11.
És ülsz csak tétován a rakparton,
szédülnél be a vízbe is akár,
mint egy önpusztító, buta szamár,
hogy ne bántson, mindenki csak hagyjon…

Az idő pedig míg lassan baktat,
(ahogy az órák nyelik a percet,
zümmögve, mint fában a szú – perceg)
a vad mélység megnyílik alattad.

Szakadék szélén egyensúlyozol,
élő-holt világod meg fuldokol
a csillogó, széles úton járván.

Mint aki félelmében megdermedt,
nem mozdulsz, és hullik rád a permet;
csodálkozol a víznek sodrásán.

12.
Csodálkozol a víznek sodrásán,
s nézed, hogy úszik el a dinnyehéj –
a múltban vájkálsz, de az mit sem ér…
És egyszerre rabul ejt a látvány,

ahogy a szikrázó felhők úsznak.
S annyi csodában lehet még részed:
ott a kankalin, a madárfészek…
S most hirtelen eltűnik a múltad.

Nem érdekel, mi az, mi nem jutott.
Átkutatsz minden apró zegzugot,
keresed Őt országúton, járdán…

Valami megszólalt a szívedben:
ha nem lennél egyedül – ti ketten…
De nem tudod, hogy él a holt Ádám…

13.
De nem tudod, hogy él a holt Ádám –
életre keltette őt a kereszt.
Aztán meggondolod magad, nem ezt
akartad, tán mégis jobb a bálvány…

Olyan vagy, mint rabságban a gyarmat,
de nem szabadít meg sem hajóhad,
sem bármi fegyver, sem pedig szózat,
és ehhez neked sincsen hatalmad.

Most még nem várod Istennek Fiát,
elég neked a lomha Góliát…
Füled nem nyitod meg, hogy hadd halljon.

Szemed nem nyitod meg a látásra;
kezedben könyv, karodon válltáska,
előtted sör meg cigi – hat karton…

14.
Előtted sör meg cigi – hat karton…
Füstöt nyelsz és olvasod a regényt,
iszod a sört – életed részeként,
és hagyod, hogy a gonosz rakhasson

terhet reád, hogy már ne bírd, annyit.
Elkészülsz így egyen kaptafára,
mindegy neked, csak ne legyen drága…
S nem érted, hogy földi léted tranzit.

Várhatna egy új világ, egy másik,
ahol a fény szivárványban játszik,
s ahol a gond nem öl, nem fojtogat.

Keresd csak Őt, az egy igaz Embert,
egyedül Őrá van szükséged, mert
nem hagy el, s tékozolva folyton ad.

Mesterszonett

Nem hagy el, s tékozolva folyton ad,
kincsesháza jóval teli bőven,
és megadja, bármit kérsz – időben.
Manapság hinni Benne nem divat.

Hisz bölcs mindenki, s mindent jobban tud.
Ámde Neki mindenre van gondja,
széltől óv, mint vásárost a ponyva.
De életeden ott van hatvan lyuk…

Beszórod gyöngyeid a moslékba.
Házad építésére nincs tégla.
És ülsz csak tétován a rakparton,

csodálkozol a víznek sodrásán,
de nem tudod, hogy él a holt Ádám…
Előtted sör meg cigi – hat karton…