Lassú szárnyakkal száll feléd,
Az élet egyetlen tengerén.
Minden szava zengve szól,
A nyomain sok vad dalol,
Lépteit halkan követve.
Én az árny alatt lépkedve
Követem lassú útját,
S szeretném ha tudná,
Szívem csak érte dobog,
Lehoznák érte egy csillagot.
Add nekem…
Add nekem a reményt,
Hozd arany csomagba,
Ezüst szalaggal a fényt,
S díszítsd szép szavaddal.
Add nekem a fényt,
Világítsa utamat,
Kis dobozba a reményt,
Hogy szeressem sorsomat.
Adj nekem…
Adj nekem tüzet, meleget,
S tiszta forrás vizét,
Add nekem szíved, lelked,
S csókod édes ízét.
Adj nekem szavakat, szépet,
S lassú kedves dalokat,
Add nekem a szíved, életed,
S benne minden dalodat.
Remény
Egy csillag az égen,
Egy virág a fűben,
Egy szó az ajkadon,
Egy fény az ablakon,
Egy dallam a dalban,
Egy hang a szavadban,
Egy kellemes ének,
Épp ahol élek.
Nem! Ő egyik sem!
Ő csak van, nem
Is szó, és nem is hang,
Nem csók, nem mező,
S nem tiszta levegő,
Nem dal, nem könny,
S nem ének, nem könyv,
Ő nem egyén!
Ő a Remény!
Éj
Angyal szárnyat visel az éj,
Csengő dalokat zeng,
Kicsiny csillag most a fény,
Halk dallamot cseng.
1 hozzászólás
Első az elsők közt… megtisztelő 🙂
Öt nagyszerű verset olvashatunk itt 🙂 Rám nagy hatással voltak mind az öten 😀 Legszívesebben elrepülnék azokkal az angyalszárnyakkal 😀
Gratula, Victrialla! La magnifica 🙂
Csak így tovább!
Jox