a Végtelen sötétségbe zuhantak
gyermekkorom magányos éjszakái
láthatatlan rácsok közé zártak
az árva nappalok
éreztem csak tévedés lehet
hogy itt vagyok
kétségbe esett vergődéssel
mint foglyul ejtett pillangó
csapódtam a megértés határainak
létem céltalan múló napjai
évekké tapadtak
mégis nehezen ismertem be magamnak
valami tévedés történt
valahol a harmóniák eltorzultak
a ráncos idő viszályára fordult
máshol ért partot a lélek-bárka
most mit is kezdhetnék az élettel
ebbe az eltévesztett testbe zárva
2 hozzászólás
Múló idő, kétségbeesés! Tetszett a versed ! Grat!:)
Boldog napokat kívánok!
Szervusz sleepwell!
Tulajdonképpen a kétségbeesést a jelen idő megnem értettsége és az, hogy erre nincs a jövőben sem esély… okozza.
Köszönöm!
Szeretettel: koma
Itt megtalálsz:
http://www.verselo.gportal.hu