Elveszve a barokk útvesztőjében

Zseniális színek kavalkádja táncol
előttem, mint ünnepien díszes vászon.
Cifra alakzatok keringőznek lágyan,
egymást kézen fogva indulnak a bálba.

Aranyló márvány palotába szédülnek,
ahol bágyadtan a semmibe révülnek.
A tömérdek dísz, csodás pompa hatalma
mellett semmi a mázolt báb akarata.

Csigaív lépcsőn botladozva elesnek,
s hajlott ívekben kiszögellést keresnek.
Vérző fejükre ezüst- fény púdert hintve
csodálják magukat tükörbe tekintve.

Illúziókeltés csúf képe e csoda,
a gyémánt fátyolos ünnepi lakoma.
Fő fogásnak megteszi zöld fényű smaragd,
desszertnek meggy izű vörös rubin marad.

Látványos elemek fokozzák a hatást,
ne álljon az idő, folyjék a haladás.
Te pedig ámuldozol egy templom előtt,
de félszegen bújsz el az angyalhad elől.

A fény- árnyék hatás körbefonja lelked
elhagyott magányát, s egyből jobb a kedved.
Lendületes vonalvezetéssel szaladsz,
mint egy érzékeny lelkű, naiv kis kamasz.

Patetikus kőszobrok, mint tüzes parázs,
szédítő, szinte már földöntúli varázs.
A diszharmónia jegyei nevetnek,
– álmodozó- vágyaid porban hevernek.