Elvoltak a gondolataim vándorolni az éjszakában

Akarok egy házat, autót, s boltokat,
s bennük gyermeket, ki csendben bontogat
egy csomagot.
Míg anyja meg nem látja,
s sírva vonszolja ki az utcára,
mert nem lehet.
S az utcán kint mi van?
Bűnözés és fájdalom,
de én ezt már nem láthatom,
mert szemem lehúnyom,
elgondolkodom,
hogy ezek csak földi örömök,
s míg a Föld köröttem pörög-
forog, s ízzik benne a magma,
de agyam csak nem hagyja
nyugodni a gondolat.
E miatt már párszor földhöz vágtam magamat,
szerény személyem,
de nem értem.
Jártam tűzön, vizen s lidércen,
de csak várom,
hogy jöjjön a hosszú álom,
minek végét sose várom,
de a kérdés marad:
Jobb ébren, mint álom?