Emanuel Geibel:Vergänglichkeit

Vergänglichkeit

Daß alles uns so rasch vorübereilet
Und sich die Zeit nicht läßt in Fesseln schlagen,
Es war mir nimmermehr ein Grund zu klagen,
Wenn ich im Kreis der Fröhlichen verweilet.

Denn öfter noch hat mir es Trost erteilet,
Wenn auf der Seele tiefe Schatten lagen;
Der bangen durft' ich dann vertrauend sagen:
Getrost! Der Sand verrinnt, die Wunde heilet.

So hofft' ich stets dem jungen Lenz entgegen,
War ich vom Frost des Winters kalt umschauert,
Und sah mit Ruh den Herbst ins Grab sich legen.

Nur eines hab' ich immer tief betrauert,
Daß auch die schönste Blum' auf unsern Wegen,
Die Liebe selbst nur zwei Minuten dauert.

Emanuel Geibel
Geboren 1815
Gestorben 1884

B)

Mulandóság

Mivelünk oly gyorsan elsiet minden,
S idő nem hagyja bilincsét leverni,
Sosem volt okom ezen keseregni,
Mikor boldogok körében időztem.

Ez sokszor szolgált is vigasztalásul,
Ha sötét árnyak feküdtek lelkemen;
S szorongóknak most súgva üzenhetem:
Vigasztalódj! Homok lefolyt, seb gyógyul!

Nyugodtan néztem, mint hull ősz a sírba,
Öleltek,vacogtattak téli fagyok,
S a friss tavaszok reménykeltőn hívtak.

Csak egyet sajnáltam, s mélyen gyászolok,
Hogy útjaink legszebb virága, ím a
Szerelem is csupán két percig ragyog.

Szalki Bernáth Attila

A)

Mulandóság

Hogy minden minket egyre siettetett,
S letépni bilincseket nem lehetett,
És okom nem volt beperelni ezért,
Ha vidám kerületben időm töltém.

Mivel egyre gyakrabban kaptam vigaszt,
Amikor feküdt a lélekben mély árny;
Félelem múlt, a szóm bizalommal szállt:
Magabiztos! Homok fogy, sebre tapaszt.

Szóval, reméltem a fiatal tavaszt,
Szenvedtem fagyot és a tél hidegét,
Láttam az őszt, amint le a sírba tért.

Csak egy dolog, amiért gyászom oly mély,
Velem legszebb virág, mely útszélen él,
A szerelem csak ólom lábon haladt.