I. Burok
Feszít a burok,
ólomkristály láncszemek zsugorodnak,
egyre nagyobb árnyékot vetnek jövőmre,
belemélyesztett ujjamat zúzza össze.
Felemelem állam,
hátrahajtom vállam,
s valami bizonytalanság
születik a kristályban.
Belelátok a hamis kapcsolatba,
szétzülleszti a felismerés,
a nézés vaksága helyett a látás művészete.
Semmivé válik érzékszervem póráza,
mellkasom feszíti a lusta láncszemeket,
s midőn a megkönnyebbülés sóhaja távozik,
tétlenül a földre peregnek.
2. Kapcsolat
Láncszemeket keresek,
de csak szögeket lelek
születő lelkem koporsójába.
Ujjaim nyílnak, mint tavasszal a virág,
rügyezik a szívem, mit a féreg kirág…
… talán rossz földbe ültettem magvait.
Gyomok szívják el éltető erőm,
hamis kacsokkal átölelnek,
s kérdésemre kérdéssel felelnek.
El hát innen, veteményes kertbe!
3. Utak
Leszakadt a tengely, elgurult a kerék,
az előírt irányzat nekem már nem elég,
új utakra vágyom.
S ha az lesz a halálom,
jöjjön hát, kivárom,
de ahhoz, hogy az élet maga alá temessen,
előbb még emberként újra kell születnem.
4 hozzászólás
Szia! Javíts ki, ha tévedek, de nekem a műved ciklikusnak tűnik. Ahogy a végére érek, felhangzik az ujjászületés, lehet előről kezdeni a vers olvasását Lehet, hogy mellé lövök, de én így értelmezem. Kezdődik minden előről, Panta Rhei. “ólomkristály láncszemek zsugorodnak” ez nagyon érzékletes – van még legalább fél tucat hasonlóan gyönyörű sor. Nagyon érdekes, elgondolkodtam. Gratulálok!:)
Kösz szépen a kritikát, és hogy olvastál! Valójában nem a testi születésről lenne szó a versben, hanem az emberré válásról, és annak rögös útjáról. Az “emberré születésről”. Az elején az a burok kicsit talán utal a magzatburokra, valójában a magunkat önként körülvevő burokról lenne szó, amit a világ távoltartása érdekében építünk magunk köré. Szóval valahogy úgy szerettem volna megoldani, hogy ezalatt a 3 ciklus alatt válik emberré, születik meg valójában az illető.
Én is lelki újjászületésre gondoltam, a burok valóban a magzatburokra enged asszociálni, de ezt amolyan test-lélek párhuzamnak vettem. Viszont úgy vettem észre – “születő lelkem koporsójába”, “hamis kacsokkal átölelnek” – hogy először nem minden úgy indult el, ahogy az ujjászülető lírai én szeretné, ami a végén egy bizonyos csalódáshoz vezet.
“Leszakadt a tengely, elgurult a kerék,
az előírt irányzat nekem már nem elég,
új utakra vágyom.
S ha az lesz a halálom,
jöjjön hát, kivárom”
és ebből a következtetésből, és a végén lévő önfelszólításból (“újra kell születnem”)gondoltam arra, hogy szükséges egy ismtételt újjászületés, mert a előző nem lett tökéletes. Mondhatni “főpróba volt”, és most már a hibákat tudva valódi emberré kell válni. Nekem legalábbis ezt sugallta, ezért mondtam, hogy periodikusnak tűnik. Természetesen én is mindent lelki síkon vettem, csak ezek szerint kicsit másként értelmeztem, mint te. De hát melyik költő versét nem lehet több módon értelmezni.:)
Te viszont a legtökéletesebben értelmezted!!!!!!!!!! Pontosan úgy van, ahogy leírtad!!!!! :)))