futkosnak hangyákként
földön az emberek
agyukat sötétség
és káosz üli meg
nem tudja miért fut
nem tudja merre hág
csodálja mért van még
életben a világ
kutatva világűrt
termel sok szemetet
teleszkóp figyeli
hol kering merre megy
üstököst planétát
pulzáló fényeket
keresi nem leli
értelmes életet
mikroszkópon nézi
nem érti amit lát
befele nem tekint
nem érzi más baját
nap mint nap pusztítja
testvérét önmagát
bombákkal bombázza
szomszédnak hazáját
magának jót akar
másoknak bánatot
szomszédnak töviset
magának virágot
önmagát imádja
kedvesét megveti
lelkében alázza
csak magát szereti
úgy látom mostanra
a világ megérett
elpusztulására
az emberiségnek
2023. szeptember
2 hozzászólás
Kedves Dona!
Nagyon aktuális a versed!
“csodálja mért van még
életben a világ”
Nagyon eltalált megállapítás! Ehség,háborúk; természeti
katasztrófák mellett még csoda, hogy ´életben a viklág´!
“befele nem tekint
nem érzi más baját”
Fontos,hogy neki jól menjen,nem érdekli a más baja.
Egy kis önzetlenség csodát tudna tenni,de nem létezik
magunkon kívül senki,mindent csak magunknak akarnánk!
Nem csoda,hogy mit szül az ilyen beálítottság!
“önmagát imádja”
Az önzés nem ismer magán kivül senkit,
“csak magát szereti”
“úgy látom mostanra
a világ megérett
elpusztulására
az emberiségnek”
Nagyon úgy néz ki!
Gratulálok aktuális,mai világunkat reálisan látó versedre!
Szeretettel:sailor
Legyen szép napod!
Kedves Sailor!
Azt hiszem, azt már megszoktátok, hogy állandóan borongós hangulatúak a verseim. És – elég alávaló módon, szégyellhetem is magam – általában “csak a saját fájdalmam, örömem” szól belőlük /Petőfi szerint nincs is szüksége rám a világnak/, de ez most kivétel. Nemcsak a saját, az emberiség jövőjét is elég kilátástalannak érzem. Nap mint nap annyi galádsággal, önzéssel, becstelenséggel, tisztességtelenséggel, a másik semmibe vételével találkozhat az ember kicsiben, saját életében, és ugyanez nagyban, országosan, az államok között is, nem beszélve a háborúkról, hogy tényleg csoda, hogy még élünk, és bocsánat érte, de egyre többször gondolom, hogy megérett az emberiség a kihalásra. Nem akar tanulni a hibáiból, a történelem sajnos ismétli önmagát. Pedig tudományosan annyi mindent elértünk, annyi potenciál lenne bennünk, ha azt jóra használnánk. /De hát hiába is mondunk, írunk bármit, “pénz beszél, a kutya ugat” – én már csak ugatok./
Köszönöm a gratulációt.
Szeretettel:
Dona