Emberek, mint állatok

Elhagyatva érzi magát az ember,
Sokat elmélkedik, szimulál,
De csakis egyedül magában,
S rájön, nincs egyedül még.

Sok-sok emberen látja ugyanezt,
Míg maga is belátja, kicsit más.
Álarc mögött élünk mindannyian,
S csak titkon merjük levetni ezt.

Egy-egy rejtegetett pillanatban,
Egy titkos helyen, hol nem látnak.
Előbújik a saját énünk, nem a környezeté.
Sokan viszont így csak eszetlen,
Őrjöngő állatokká válnak,
S kevéske az a néhány figura,
Akik valójában olyanok,
Mint mondjuk máshol és otthon.

Mentve legyen mindenki!
Én nem védek meg senkit…
Nagy csalódások érhetnek még,
Ha nem tanulod meg a leckét.

Ki addig pofizós, nyalizós,
Később egy kicsit elborul,
S máris fetreng a földön,
S hörögve nyáladzik a padlón.
A másik lábassal veri a fejét,
Hogy a szenvedésnek véget vessen.
Eltör egy emléktárgyat,
Csak hogy bosszút álljon.
Mindegyikük egy állat,
Nem ismernek pardont.

Az egyik egyszer azt mondja:
"Szeretlek, szívem adom oda…"
Másnap meg visszahallasz mindent,
Mit akkor, meg ekkor mondtál.
Most kell ez mindenkinek?
Miért nem bújik saját maga is
Egy mindent eltakaró maszk mögé,
Amely megfosztaná a másikat
A kiismerés csalódásától.

Mindegyikük egy állat,
Nem ismernek pardont.
Mindegyikük egy állat,
Nem ismernek pardont.
Egyikük sem ismerheted,
Csak ha álarcot húznak,
S mögüle beszélnek,
Cselekednek egy nap.

Ha nem ismernének korlátokat,
Nem tisztelnének jó modort,
Belátná mindenki, kik mások,
Kik lennének az állatok,
Kik nem ismernek bánatot.

Hiszen ki is manapság az állat?
Egy olyan, aki kidühöngi magát,
Ha éppen rossz napja van,
Vagy aki egyszer dühöng,
De akkor mindent visz,
Megbánt bizony mindenkit,
S utána senki sem röhög?
Egy marad, a "csodás" gőg,
Ami sugallja, hogy orrod lehet,
De ne üsd bele az ő dolgaikba!

Furcsa dolog a harag.
Megmutatja mindazt,
Ami belül lakozik.
Akadály hirtelen nincs,
Így semmi sem tompít,
Csak egy érzelem,
Egy személy létezik,
Egyszerre, egy időben.

Céltudat –
Nem létezik egy szemernyit sem.
Csupán olyan, hogy irigység.
A készség, hogy gondolj előre,
Félretégy magadnak, mindent megtégy,
Hogy mindened meglegyen a végén,
Még ha ezért máson kell átmenned.

Irigység –
Mindig is él bennetek,
Egy percig sem alszik el.
Mindig jobb és több kell.
Olyan, mint a másiké,
Még ha megdolgozott is érte.

Ambiciózus –
Olyan, aki hisz magában,
Kinek élete nyugodt, szép,
S kinek lelkét senki sem zavarta.
Eltévedt, mesebeli lélek,
Ami csak addig ilyen éppen,
Amíg egy nagyobb pofont nem kap.

Magány –
Egyetlen létforma, mi létezik.
Egyetlen személy éli csak meg,
S ez nem más, csak a lírai én.

Átmenet –
Ami összekapcsol minden mást,
Áthidal erőteljes barátságokat,
Közelebb hoz embereket
Egy "pillanat" erejére.

Gondolatmenet –
Ami bebizonyítja, milyen vagy,
Mennyire egyedüli, egyedi,
S magányosan bolyongó egyben.
Ha megfeledkezel róla, békén hagy.

Boldogság –
Amikor már mindent elértél,
Mindened meg van, még lelki,
Szellemi, testi társad is.
Nincsen gondod semmire,
Csak egy a baj!
Ilyen állapot nincsen!

Minél többet finomítod a lelked,
Annál erősebben hajlasz el,
Annál könnyebb befolyásolni téged,
Annál jobban dőlsz be mindenkinek…