Ó ember… Te szerencsétlen árva;
Kit többedmagával taszított magányba
egy láthatatlan kéz, mely vissza sose emel.
Hiába vágysz hát a tiltott fellegekbe;
Szabadon repülni szelek szárnyán messze:
a láncaidat el nem dobhatod.
Álmodni születtél, hinni és remélni;
Borús napokon is ábrándok közt élni:
a cudar Valóságot megtagadhatod…
Mert felállni a porból akármilyen nehéz,
Megteszi az ember, ki kínok közt is merész,
S az új Nap tán már az arcát éri!
2 hozzászólás
Remek! Van tehetséged! Ápold!
Lendületes, erőteljes..
Jóó
egyet értek Daróczi Tamással