Emelj fel!

Álmokat, mint cigarettacsikket
Pöckölök messze tőlem,
S nézem, a parázs, ahogy hull alá,
Csíkot fest a levegőben.

Szikrákat szór a kemény betonon.
Szerteszalad játékos fénye.
Vajon csak ennyi az élet?
De akkor mi az értelme?

Mint a koldus, ki lehajol, s magához veszi
A földhöz vert, kihasznált álmokat,
Úgy emelj fel engem, kérlek!
Hadd szolgáljam tovább hasznodat!

A cigaretta, amit hanyagul eldobok,
Csak én vagyok. Én magam.
Szikráim szaladnak szerteszét,
Nem lelem, hová visz magányos utam.

Emelj fel, hadd nézzek újra fentről
Erre az elpöckölt, kihasznált világra!
Hadd nevessek megint, kacagjak,
Nem emlékezve, gondolva régi hibákra.

Emelj fel magasra, hadd lássam
Az elpöckölt, elhasznált álmokat!
Hadd nézzem, a fekete aszfalton
Fehéren miként virítanak!

Vagy taposs rám, ha már így sem kellek!
Oltsd ki forró, eleven parazsam,
Hogy szürke füstöm a széllel,
Legalább az szálljon szabadon, magasan!