Emlék folytatása

Megijeszt a tudat hogy valahol a mélyben rejlesz,
megbújsz mint ki hatalmas vétket rejt el szememben.
Néha előbukkansz, könnyeimmel felemelkedsz
és kényszerítesz félbehagyni pillanatnyi tettemet.
Megrémiszt és megnyugtat hogy fejemben lellek
és átélhetek mindent mit megélhettem. Veled.

Egy dal, egy hang még egy sziluett is rettent,
titkon hiszem s reménykedek, hogy téged rejt el.
Hogy Mi találkozunk… Majd… Még egyszer.
Remélem megfogod újra a kezemet
és az összes bánatom elveszed.
Reménykedek hogy megkéred a kezem,
és nem nevetsz ki ha igent felelek.

Nevetséges mennyire vágyom tekintetedet.
Szomorú hogy ennyire kívánom szemedet.
Megöl és könnyekbe temet el. Engem.
Emlék. Én bánom emlékezetemet,
mert az örök sóvárgásba vezet.
És emlékezem rád. És szenvedek,
mert meghalok,ha elfeledlek.

Valahol a mélyben rejlesz,
de van hogy néha felemelkedsz
és akkor az eszemet elveszed
és feledem pillanatnyi tettemet.
Valahol a fejemben lellek
és átélem bármely percet
mit megéltem. Veled.