Érzem már,
hogy soha
nem lesz
sehol
maradásom,
otthonomhoz
kijáratlan
út marad
csapásom.
Látogatni
olykor eljő
őszi éjjel
súgó szellő,
s vele egy-egy
régi kép,
arcom előtt
emlékecset
rajzolja,
oly égi szép,
hóban fürdik,
illatosban,
kacagás/a/
régi még…
Emlékecset
By András
10 hozzászólás
Kedves András
Melankolikusan szomorú, keserédes a versed.Amolyan, sehol nem vagyok otthon érzésem volt mikor olvastam.És az emlékecset fest, újra rajzolja a ki nem taposott csapásokat.
Nagyon szép!
Szeretette:Kriszti
Kedves Krisztina!
Valóban így van, ez az emlékecset már csak ilyen:)
Köszönöm, hogy elolvastad.
Üdv: András
Szomorú, nyugtalan lélek vergődését érzem a versedben. Tetszik.
Köszönöm kedves Rozália! Örülök, hogy olvastad:)
Kedves András!
Már a cím megfogott, mert olyan különleges szókép… Biztosan megleled otthonod, ha jó helyen keresed:)
Üdv: Borostyán
Köszönöm, hogy elovastad kedves Borostyán!
A.
Ez a vers valami véletlen folytán eddig kimaradt.
Kár lett volna kihagynom! Nagyon jó, tetszik, láttatja magát…
Grat.
Gy.
Örülök, hogy tetszett, köszi:)
Annyira dallamos ez a kis remek, kedvencemmé lett rögtön. Az emlékecset remélem színes képeket rajzol (tán egyszer nekem is).
Szeretettel: Hanga.
Színes képeket rajzol bizony!:) Örülök, hogy tetszett.