Életem utolsó ajándéka voltál.
Köszönöm neked.Sajnálom,
nem mondtam el, mikor
jöttödre vártam, apró öröm
kuporgott bennem.
Fülemben ájtatos zenék
zsongtak, szemem kinyílt,
mint napra a virág, érted
remegett a lelkem.
Ma már napjaim tetején
ülök, a zöld habos erdőt
csodálva.Szellő jár a
lombok között, s a távoli
dűnén feltámadó szél,
emlékem vigyázza.
4 hozzászólás
Szépen lemondó, emlékező vers.
Szünetek a szavak között…
Nagyon szép vers.
Igazán tetszett.
Üdv: harcsa
Kedves Irén!
Örülök, hogy olvastad a verset. Javítom a verset.
Mária
Kedves Harcsa!
Örülök, hogy olvastad a versem.
Mária