Ha megállok s visszanézek,
élnek bennem a régi képek.
Újra élem a múlt hangulatát,
érzem minden mozzanatát.
Nekem mesél, filmet vetít,
a múló múltba elszenderít.
Elém tárja a képet, hangot,
nekem adja a régi arcot.
Persze néha ködbe bújva,
foszlányos képeit mutatja,
csak egy-egy villanás ébreszt,
s az útvesztőn megtéveszt.
Olykor ha képek törnek föl,
az emlékezet kútja felől.
Mint a mozaik, apró kockák
az élet szigeteit mutatják.
De hálásak is vagyunk érte,
emlékek nem vesznek a mélybe,
ha valahol ott porosodik,
egyszer majd megmutatkozik.
3 hozzászólás
Kedves Regős!
Most új oldaladat ismertem meg, ami sokkal lágyabb, érzem benne a lecsitult, megadó, elmerengő embert. 🙂
" a múló múltba elszenderít " Valóban ezt éreztem.
Szeretettel: pipacs
Szép, szelíd, lágy versed a halottak napja előtt igazán kedves olvasmány, jól estek a merengő szavak.
Sziasztok!
Köszönöm szépen igazán merengő versnek sikerült
Üdv: Regös