Hiába jön a zord tél,
a szívemet nem tudja bevonni jég,
a hó sem fedi be azt, ami szép emlék.
Hiába érkezik a tavasz,
napsugaras ígéretekkel kecsegtetve
én nem esem soha többé kísértésbe.
Hiába szól a nyár:
„Ne várd vissza Őt, örökre elment!”
Csak a fejemet rázom, hisz Ő itt él már bennem.
Hiába hoz elmúlást az ősz,
lábam alatt ropogó avart, aranysárga leveleket,
az én lelkem sohasem felejt, csak Őrá emlékezem.