Egy nyári estén megrepedt az ég,
s a kékesszürke hasadékon át
földre rázta összes hullócsillagát.
Apám éppen hazaballagott,
markából egy nagy szákot csinált,
és elkezdte a csillagvadászatot.
Nagyot akart, mint máskor is,
s ahogy a kisgyerek bután
nyúlkál a buborék után,
kezével egyre csak kapkodott.
Nem tudtam, hogy ilyenkor
sírni vagy nevetni illik-e,
hát játszottam én is a csillagfogást.
Csak azt tudtam, hogy tudja ő is,
a levegőt markoljuk, semmi mást.
A csillaghalász
By szilkati
8 hozzászólás
Kedves Kati!
Nagyon tetszett ötletes versed!
Különösen a befejezés:
“Csak azt tudtam, hogy tudja ő is,
a levegőt markoljuk, semmi mást.”
Gratulálok:sailor
Szép estét!
Köszönöm szépen sailor, hogy elolvastad.
Szeretettel: Kati
Gyönyörű képeid nagy tetszéssel olvastam.
Kedves Imre!
Köszönöm a hozzászólást, örülök, hogy tetszett a vers.
Üdv: Kati
Szia Kati! 🙂
Gyönyörű ez a versed, pedig nagyon szomorú. Kedvelem a melankolikus hangvételt, nálad sok ilyen művet lehet találni.
Az a ki nem mondott csend a zárásban torokszorító, mint ahogy már a cím is, mert a gyöngyhalászok életére asszociáltam.
Köszönöm, hogy olvashattalak! 🙂
Szeretettel: Kankalin
Szia Kankalin!
Köszönöm, hogy elolvastad. Szomorú a vers, mert egy olyan helyzetet jelenít meg, amikor egy gyereknek kell, felnőttebbnek lennie a szülőjénél. Az apa nevetségessé válását akarja elkerülni, hát játszik ő is.
Szeretettel: Kati
Kedves Kati!
Hálás köszönet, mert azzal együtt, hogy tényleg szomorkás a hangulata, mégis felemelő.
Szeretettel: Szabolcs
Köszönöm, kedves Szabolcs,
Szeretettel: Kati