Emlékeztek e még

emlékeztek e még
mikor térkép volt a táj
mikor a sík vidéken
épült homokvár
volt a játék
mikor cukorka
volt ajándék
mikor ha nap
tüze égetet
hogy vártuk a felleget
emléketek e még
a zuhogó esők
pajkos illatára
az árokban
összegyűlt pocsolyákra
melyben büszkén
fürdött a testünk
mikor egymáson
jókat nevettünk
s lavórban
mostuk
tisztára
sáros arcunkat
mikor a kelő
nap árnyéka
nyugat felé mutat
emlékeztek e még
hogy csaltak
a távoli fenyvesek
A fellegekig érő
zord hegyek
s mi csak
sóhajtva
lestük
egyszer majd
felkeressük
akkor álomnak
tűnt a táj
majd eljött a
jobb idő
kiruccant
anya, apa,
gyermek és
csecsemő
pöfögő Trabant
gurult emlékeztek
milyen boldog idő volt
most bejárhatjuk
a világot
azt is mit még
senki sem látott
és már nem térkép a táj
már szemmel látható
nincs akadály
látjátok
most az idő megáll
pang a lég is
félnek
félek én is
hogy mi lesz
tovább
őseink nékünk
jobb időt hagytak
mi feledjük a múltat
jövőképek nem alakultak
nincs hogyan tovább
csak illanó álom
újra a távoli
hegyeken
túlra.
nyugati autok
felhalmozva
sírnak
ennivalóért
minek ára
drága azért
a gáz hiába jön
a házba
ismét a lámpafény
a pénz soha nem elég
szárad a kin
az ajkakon
a gyermek
sorsa rí
a balkonon
mert sem szülő
sem rokon
mert talán a
munkát hajtja
estére nem futja
kacajra
emlékezetek
merengnek
„Mondd
mit
érlel”