Emlékszel még?

Rohannak az évek… elrohannak messzire,
A gyermeki ágy eltávolodik, ki tudja mennyire.
Mikor még nem volt felhő az égen,
Csak szép meséskönyvekben,
Mikből anyu mesélt nekünk.
Miközben mint hős lovag a sárkánnyal küzdöttünk.
Egy francia ágy, hol bátyám és én,
Írtunk meg agyunkkal minden szép költeményt.
És anyu csak mesélt és mesélt,
S mi versengve kiáltottuk én, én leszek a bátrabb.
Én futok eléd messzire, egymást védjük még most is…
Mert ez a család lényege.
Anyu még most is mesél, és apu pedig dúdol hozzá.
Csak már más meséket, már más, mint régen.
Már nem férünk el egy takaró alatt,
Pedig néha kellene egy kis mese,úgy mint néhány falat.

Emlékszel még tesó, milyen volt régen?
Kint birkóztunk a tavaszi fényben.
Apu dolga nyírni a füvet, de nézz oda…
Hiszen ő is vidáman nevet.
Anyu is csak kacag, s vidám puszit ad.
Milyen régen is volt már, bátyó, emlékszel még rá?
Vagy felnőttünk és ezek nem számítanak már?
De kell, és én ezek között élek,
Ezért ilyen ridegek, az idei tavaszok és fények.
Mikor drága kutyánk, vidám csaholt…
Hisz játszott ő is, a család volt a mindene.
Mikor a barackot reggel, az ajtó elé letette.

De már felnőttünk és ez nem tudom jó-e?
Eltávolodik a család meleg fénye.
Már csak hétvégente érezhetem újra,
Mert mindenki a boldogságot keresi,
Ki ahogyan tudja.
S beleroppanok olyan nehéz, a felnőttség súlya.
Végig pörgetem magamban a képeket,
S isten látja lelkemet vidám leszek tőle.
Boldog család ez, olyan mit mindenki csak kívánhat.
S szerencsére ilyen szép kép, remélem lesz még ezer.
Hisz még mindig gyermekek vagyunk,
Kiket nevelnek a szülők, csak már máshogy.
De a meséket megtanultuk, s lesz majd mikor mi regélünk,
Mert eljön az idő, mikor mi is szülők leszünk
De a mi meséink, majd rólatok szólnak…
Rólatok, kik nekünk egy csodás világot varázsoltak…