Emlékül

Még csak most kezdődött, és nézd, máris vége.
Könnybe lábadt szemekkel nézek fel az égre.
Azon gondolkozom, ennek miért így kell lenni,
Akit a legjobban szeretek, miért kell elengedni?!
De el kell fogadni, hisz ez az élet rendje,
Csak amikor lélegzem, akkor jutsz eszembe..

Véget vethetnék az egész szenvedésnek,
De mi értelme lenne, ha úgy nem látnálak többet?
Amikor meglátlak, az emlékek feltörnek.
A percek nélküled engem megölnek.

Én veled leszek mindig, hiszen megígértem,
Így volt ez mindig, bár te nem kérted sosem.
Én lehoznám a csillagos eget a kezedbe,
De szebb fényeket tettek a Te kék szemedbe.
Ne felejts el engem, csakis erre kérlek
Ez a pár sor veled lesz, ha már én nem élek.