Ha egyszer végleg feledném a múltat,
s elmerítenélek magamban, mint egy vízbefúltat,
de gondolok rád sok merengő órán,
ahogy rég szerettél,
és simogatva hullt
a szép szülői szó rám.
Téged már húsz éve
kőpalást ölel,
e földön
titkos kérdéseimre
senki nem felel.
Te halott vagy.
De bennem
továbbkering
emlékeink
rejtett világa,
míg földig nem hajlik
az időben,
és eltörik éltem ága.
3 hozzászólás
Nem rossz, jó lett a befejezés, azért néhány részt még átgondolhatnál, itt elsősorban kis változtatásokra gondolok.
Üdv
Szia Santiago!
Én nem kritizálom a szerkesztést, mert nem vagyok született Szapphó, ezért inkább a vers mondandóját "bírálom": egy szomorú, mégis kitartó személyt látok a sorok között. Vagyis Téged, azt hiszem. Jól teszed, hogy megőrzöd az emlékét, úgy gondolom, ez a legkevesebb, azonban a legkedvesebb, amit tehetsz érte.
Gratulálok! 🙂
Nagyon-nagyon szép emlékezés drága szülődre. Egyebet nem is tudok írni…
Gratulálok, szívből!