Kavicsmezőn tapod lábam,
lombbá nyújtózott levelek
integetnek napos sávban,
hívogatnak, nem mehetek.
Százholdas pagony a szívem,
belefér a kemény kő is.
Sorsvert létek terhét viszem,
három dimenzió őriz.
A lelkemben mindig csírát
bontanak a görbedt csontok,
zúzott testek, mondvacsinált
jólétből lett horizontok.
Sosem bírtam farkashorda
élére állt angyal lenni,
de ha bárki elém hordta
baját, megindultam. Ennyi.
6 hozzászólás
Kedves Irén!
Sosem bírtam farkashorda
élére állt angyal lenni,
de ha bárki elém hordta
baját, megindultam. Ennyi."
Szeretettel gratulálok: Ica
Kedves Icám, látom, a végét emelted ki. Köszönöm az olvasást!
Kedves Irén!
Embervoltunk elfogadása és emberi tartásunk megőrzése a versed.
Szeretettel: Kati
Kedves Kati, ezek valóban fontosak nekem. Köszönöm, hogy olvastad, hozzászóltál.
Szia Irénke! 🙂
Itt is úgy jellemzem a versed, hogy tiszta, emberi.
Szeretem az ilyen gondolkodtató sorokat, amelyeket szép köntösben jelenítettél meg.
Igényesek a verseid, nagyra tartalak az alkotótársak között.
Jó volt itt is találkozni ezzel a nevelés miatt sem utolsó költeménnyel.
Utalok itt a záró szakaszra, ami példás. 🙂
Örömmel olvastalak, köszönöm az élményt. 🙂
Szeretettel: Kankalin
Kedves Andrea, köszönöm a méltató szavakat, nagyon örültem.
Én is így érzek a verseiddel kapcsolatban. Sajnos kevés az idő, hogy hsz-eket írjak…