Én és a barátom

Nekem van barátom.
Meglehet, nem is egy.
S legyen-e? Nem bánom.

Közös az ő meg én
úgy is, ha fúj a szél
mindennek édenén.

Nekem nincs barátom!
Csupán csak én vagyok
széles e világon!

Egyedül létkedem
az üres és sivár
semmi se-léteken.

Nekem volt barátom, sok!
Elment és itthagyott.
De mégis megáldom.

Elment és itthagyott.
Istene nem lettem.
Embere nem vagyok.

Nekem lesz barátom.
Rajt' állunk egymáson.
A nevét kiáltom.

Barátom lehetne.
De engem nem bír el
őneki istene.

Barátom… hát legyen!
Sok száz- és tízezren,
keresztül vezessen
végesen-végtelen
a völgyön, a hegyen,

be hogyan fejezzem,

be vajon fejezzem?

Barátom legyél te.
Éppen te, éppen te
Lehetnél miért ne?

Közös az asztalunk,
kézfognak lelkeink.
Én és te mi vagyunk.