A szív ott remél hol néma partokon
vágya kél újra az ifjúság után,
zsongása mélyein mivel volt rokon!
S már csak emlékezni jár vissza sután
oda, hol múltjába hullt idők járnak
a hívott remény örök szenvedélyén.
Az ember remél akkor is ha várnak
rá meredélyül mélyek, s én inteném
attól, hogy felettébb fájjon neki az,
ha majd múltjába letünt időt talál
ott, hol elhívja egy megőszült tavasz
akkor, mikor vénülő partjainál
már az élet, csak emlékül marad meg
rejtekül, az Istent kereső szívnek.