Én kerestelek …

Gyors gondolatot a gyors tett követte,
csak mentem előre a semmibe tekintve.
Aztán megláttalak.
Menjek, ne menjek, – eszembe sem jutott,
hogy mit fogsz te szólni ha én kezet nyújtok.
Nem kezet nyújtottam hanem öleltelek,
mint egy kisgyermeket ki régen elveszett.
A melegség csak belőlem áradt,
terád rád volt fagyva valamilyen bánat.
Éreztem …,nem enged, szorít valami,
egy kedves szót sem tudtál mondani.
A döbbenettől,hogy engem megláttál,
csak álltál, – kínlódtál,fel nem oldódtál.
Nem szóltál sem jót sem rosszat …
Mit érezhet ki ily döbbenten hallgat?
Ettől a látványtól majdnem megbénultam,
többet megszólalni én sem nagyon tudtam.
Szót nem szaporítva azért annyit mondtam:
Isten veled öcsém, vigyázz jól magadra,
énrám ne haragudj,hogy nem hagylak magadra.
Aztán egy ölelés, … ezzel még tartozom,
talán ez nyít egyszer ajtót majd a falon.
Istenem adj erőt! -ez nagy próbatétel,
hogy ami most történt feldolgozzam ésszel.
Szívem már régen túl van az egészen,
nem bánt, nem bánkódik elfogadja szépen.
Szívem elfogadja, tán elmém is egyszer.
A szeretet ad, nem kér, nem követel soha
ne legyek hát én se most ostoba.
Ne gondoljak arra ki kit szeret jobban.
Segíts meg Istenem! … te tudod hogyan.