Mélybe hullva,
Holtak csontjain
Gyökeret ereszt.
Termése hamvat permetez.
Ez vagyok én!
Atyám hegyet emelt
Medreiben istenek vére folyt.
Nyitsd ki a szemed,
Mára minden isten holt.
De itt vagyok én!
Dögevők korcsa
Húsba marva
Holtak hegyein
Nevét kiáltja.
Hangja messze, messze száll.
Az én gyermekem.
Én vagyok az élet!
Szemednek oly szép, amilyen rút
Halállal kéz a kézben,
Egy a létünk,
S a Káosz nem lesz holt!
1 hozzászólás
Kedves Becse!
Belülről kitörő mondanivalód megrázó élményt indít meg bennem. E zűrös világ minden baja érződik szavaidból. Bár én nem ilyen versekhez vagyok szokva, azért mégis tetszik.
Grat: Éva