Olyan ez a nap is mint egy másik.
Felébred az idő, nagyot ásít,
teste nyomát őrzi még a pázsit,
ingyen jön a reggel nem kap gázsit.
Volt viharokról jajgatva beszél,
porköpenybe bújva táncol a szél.
Letörli fényes-szép arcát a dél,
a nagy rendező díszletet cserél.
Nehézkesen hátra-hátra lesve
botorkál a görbe hátú este,
talpa alatt feketére festve
nyirkos a föld szuszogó, nagy teste.
Kihegyezett tíz köröm a tőröm,
széles fejű félelem az őröm,
pokolra lát, égnek áll a szőröm,
fuldokolva lélegzik a bőröm.
Mellém ülnek az órák, a napok,
mind a volt-ok, a lesz-ek, a van-ok,
itt is és ott is egyszerre vagyok,
végtelen felé néznek a padok.
1 hozzászólás
Kedves Árpád!
Szeretem olvasni szakételemmel, jó ritmusban megírt verseidet. Igaz, nem is figyeltem s már elég régen nem olvstam az anyagodat. Vagy ritkán teszel föl mostanában verseket?
Üdvözlettel: Kata