Énem

Ma is úgy írnék, de hiszen azt teszem
minden gondolatom egy gépbe viszem.
Ó, jaj minek! Egyszer úgy is messze tűnik
viszi az idő a semmibe, ahogy engem repít
szárnyára kap a halál, minek leírni bármit is…?

Magasra vágyó szavak, a szél- szórja tépve
az, hogy voltam, s éltem, kicsi jót reméltem.
-porba hulló jövőtől süllyed minden képlet-
Ilyen a sorspecsétje, hogy marad-e nyomon,
harcoltam a daccal, mint lágy eső bokrokon.

Minden, így a leírtakra is rákerül a lepel
s még egy ideg tudják (írói- nick) nevem.
Aztán idővel felejtik az ihlet-szüleményem.
– Míg élek, még élnek, aztán elvetélnek….
Nem vagyok zseni, léteztem és éltem.-
(Élem ezt a furcsa énem…)