Fergeteges magasságban
Én is szédülök
Ahogy a háztető peremén
Táncoló félszeg
Öngyilkos jelölt
Szeretlek!- Kiáltanám a messzi távolból-szeretlek!
Ki földetérés után
Ha teheti, két kezének
Tört ujjain lévő
Körmeivel vésné a
betonba
-Szeretlek-
Ó én balga, hogy
tehettem ezt, hogy
Hagytam ámítsanak,
Szép álmok közt engem
Körbefont az áhitat,
Aztán riadt ébredéssel
lett vége,
Mikor kinyílt szemem
S betonon huppant
Magasból
Megfáradt testem
Ahogy ezt az életet, s az
Újból képzelt reményteli
szerelmet
Úgy engedj most el
Te is engemet
6 hozzászólás
Ó Zsolt kedvesedtől mit is kérsz te …
De hisz az életet, senki nem engedheti el
Fájdalmas szép versed
Kedves Dóra!
Köszönöm a figyelmet, s a pozitív értékelésed!
Szép és szomorú vers.
Fájdalom és szépség, micsoda ötvözet, mégis elvarázsoló:) Gratulálok Zsolt!:)
Remek verset írtál, Zsolt! Azt szeretem a szerelmes verseidben, hogy sohasem érzelmi ömlengéssel telítettek, hanem igazán egyediek, rád jellemzők. Gratulálok: Colhicum
Sziasztok!
Köszönöm mindenkinek, aki itt járt, igazán jóleső érzés olvasni a hozzászólásaitokat!
Még egyszer köszönöm!
Kedves Colhicum!
Ezt már megkaptam Boer alkotótársamtól is, hogy tipikus nyárizsoltos verseim vannak.Persze nem mindegyik, d eigyexem.:)))
De ma küldtem be egyet a boldogságról is, bár szerintem nem az igazi…:((