Délgörög erdei táj
Körbeölelve hegyekkel szunnyad a szép Epidaurosz
Szent helyek állnak a fák árnyéklepedője alatt
Ott, hol az ősi romok
Jelzik a föld erejét
Ennyi maradt minekünk
Mind ezen oszlopok itt
Sírkövek ezrei ők széttörve idők viharától
Kelj föl a számüzetésből! Nyújtsd ki felénk kezeid!
Gyúlj epidauroszi láng!
Szóljon az ókori dal!
Hol van a tűzlobogás?
Merre a templomi mécs?
Gyúljon az éj hidegében bősz epidauroszi hit!
Oly beteg így e világ, mentsétek, amíg lehet őt!
Jöjjetek orvosok újra
Gyógyit a bölcs tudomány!
Mert biz’ az emberiség
Lelke megáporodott
Fekszik a szürke romok közt cél, mit a kútba dobott
Azt hiszi istene nincs, s elhagyta a templomokat
Márpedig ő sohasem
Hagyja el ezt a világot
Ő maga épp a Világ
S szíve az emberi hit
Mert hisz övé az a toll, mely drámai sorsokat ír!
Honnan az égi teremtő látszik a színpadokon
Úgy hiszem, épp te lehetsz
Szép epidauroszi táj!
Ásd ki a romjaidat
S amfiteátrumaid!
Hadd legyen újra e hely színház, ahol Isten előjön!
Gyógyitaná sebeit megtört, beteges mai kornak
Újrateremtve a fényt
Újrateremtve a szót
S kardalok alkonyatán
Zárul a drámai szín
Vén Epidauroszom álld majd újra szülött ima téged!