Fák. Bölcs öregek.
Nyurga magoncok
meg sihederek.
Áttetsző fényű a
smaragdos ragyogás,
s a levelek tánca
csupa vágyakozás.
Valahol messze
a májusi zöldben
ágak hegedűje
rí most keserűen.
Fuvolázik a szél is,
rá madárka pittyen.
Staccatót ver a harkály
egy vén fa tüdejében.
Lenn az avarban
lassul a ritmus,
szinkópát lép
fáradtan a lábam.
Összhangba kerül
az odakint-tel
az idebent,
s ámulva hallom,
hogy hangokból
áll össze végül
az erdei csend.
Erdő
By szilkati
2 hozzászólás
Szia Kati! 🙂
Ez a kis műved számomra felér egy csodával, mert egyszerre van benne jelen minden, amit szeretek: erdő, zene, csend, nyugalom és költészet. Tiszta idill. 🙂
Látom a képeket, hallom a hangokat, érzem az illatokat és gondolkodtatsz. Emiatt nálam kitüntetett helyre került ez a versed még akkor is, ha néhány helyen máshogy oldottam volna meg ezt-azt, ha az enyém lenne. Mivel a tiéd, megköszönöm neked az élményt, mert bizony jólesett betévednem ebbe a természet zenéjétől csendes erdőbe, ahol nagyot nyújtózva megpihenhettem, mint egy fáradt vándor. 🙂
Szeretettel: Kankalin
Szia Kankalin!
Örülök, hogy tetszett a vers. Ritka pillanat, amikor egy ilyen hangulat összejön, azt nem szabad kihagyni, valahogy meg kell örökíteni. Kíváncsi lennék a te megoldásodra, mit írtál volna másképp. Kicsit átalakítva a mondást, "az öreg pap is holtig tanul". Rám is rám férne!
Szeretettel: Kati