Erich Kästner: Der März / Március

Erich Kästner: Der März

Sonne lag krank im Bett.
Sitzt nun am Ofen.
Liest, was gewesen ist.
Liest Katastrophen.
Springflut und Havarie,
Sturm und Lawinen, –
gibt es denn niemals Ruh
drunten bei ihnen.
Schaut den Kalender an.
Steht drauf: “Es werde!”
Greift nach dem Opernglas.
Blickt auf die Erde.
Schnee vom vergangenen Jahr
blieb nicht der gleiche.
Liegt wie ein Bettbezug
klein auf der Bleiche.
Winter macht Inventur.
Will sich verändern.
Schrieb auf ein Angebot
aus andern Ländern.
Mustert im Fortgehn noch
Weiden und Erlen.
Kätzchen blühn silbergrau.
Schimmern wie Perlen.
In Baum und Krume regt
sich’s allenthalben.
Radio meldet schon
Störche und Schwalben.
Schneeglöckchen ahnen nun,
was sie bedeuten.
Wenn Du die Augen schließt,
hörst Du sie läuten.

Erich Kästner: Március

Betegágyból kel a Nap.
Leül a kályhához.
Böngészi, hogy mi újság.
Sors milyen csapást hoz.
Szökőár és baleset,
vihar, lavinakár. –
Sosem lesz már nyugalom
odalenn azoknál?
Rápillant a naptárra.
Az áll benne: “Légyen!”
Megragadja távcsövét,
hogy a Földre nézzen.
A tavalyi hó vénült,
változott a réteken.
Mint összement ágynemű
úgy hever már a gyepen.
Leltárt készít a tél.
Távozni akar.
Távoli országban
jelenése van.
Mentében megcirógat
Még fűzet és égert.
Ezüstszürke a barka
Akár a gyöngy-ékszer.
Fából is, rögből is
tűnik a nemlét.
Rádió harangoz
Gólyát és fecskét.
A hóvirág harangja
munkába lendül.
Ha behunyod a szemed,
hallod, hogy csendül.

(fordította: Tauber Ferenc)