Érték

Ha lelkünkből engedünk a térre
belülről papírra téve
folyik tollunk begyéből
gondolatunk kék vére
bensőnk hegyéből.

A latin fiola titka,
mit nem nyelt el a süllyedő római kripta,
kis ládikában telelt,
s míg sok kódex betelt,
Európa földje beitta.

S míg papok sora őrizte, hordta térítő gyanánt;
Csak zűr a nép, és az úr zavar.
Egy sötét szálból, sötét rongyot
az Úr a szűnő romra varrt.
Füstös ködöt képez az Olympus távolodó falán,
papi parancs mit úgy talál, sötét fellegvárba zár.
Kidől a fal. Ki hiszi még Thisbét a sosemvolt arát?
Évszázadok erdejében kislámpással baktat sok barát,
széthordva a 42 vércseppet és az Egyisten dalát.

Mi belső fénnyel reszket
az ellen háborúság dúlt.
Mi hervadástól nem veszhet,
sok kővirág zúzópadra hullt.
Érzelmi istenek sora,
-ó feledés alvilági bora-,
napra kitett szenteltvízbe fúlt,
vagy cseppek alján meglapult,
a forráshoz,
véredényeinkbe visszahullt.