Eső és könnyek…

Mint cédrus, oly árva vagyok,
magányom sziklává érett,
magányom sziklává érett,
malomként morzsolnak napok.

Magamban őrlődöm búban,
mint mag a malomkő alatt,
mint mag a malomkő alatt,
liszt leszek, font koszorúban.

Mint aki sír az esőben,
úgy bújok én hozzád néha,
úgy bújok én hozzád néha,
ilyenkor mit kívánsz tőlem?

Vár ránk a nagy folyó partja,
olyankor felragyog arcom,
olyankor felragyog arcom,
eső és könny fénylik rajta.

Mosolyod szebb, mint a fényes
nap fenn a kéklő égen,
nap fenn a kéklő égen,
ez mivel megmenthetsz, édes!

Mint a szél tavasszal fákat,
füveket, bokrokat ébreszt,
füveket, bokrokat ébreszt,
virágszál leszek én nálad.

Szirmom fent virít a szirten,
levelem friss széllel táncol,
levelem friss széllel táncol,
s fényeket rejteget szívem…

Mint aki sír az esőben,
s boldogan dobban a szíve,
s boldogan dobban a szíve,
úgy fogd meg kezem, erősen!