Eljött hát az este.
S elűzte a nappal,
minden egyes zaját.
Morog egy hontalan,
a szemétben vájkál.
De nem lel vacsorát.
Éhesen továbbmegy,
csendes lesz az utca.
Elalszik egy veréb.
S előttem a súlyos,
megkopott szürke ház
lehunyja száz szemét.
Nyugodtan, egyenként.
Messze van a reggel.
Még az est az, ki úr.
Már elalszom én is.
És gyenge kezemből
lassan a toll kihull.
Mint halovány csillag
messze fenn az égen,
úgy pislákol lelkem.
Reggel a munka vár.
És úgy teszek mintha
lenne hozzá kedvem.
Mert egyre csak várom,
hogy jöjjön a béke.
Legyen újra este.
Tovaszálljon bajom.
S azzal legyen az ég
feketére festve.
4 hozzászólás
Különösen a vége nagyon megkapó. Gratulálok: Colhicum
"Még az est az, ki úr."
Szerintem eza sor felesleges és nem is hangzik annyira jól.
Egyébként pedig vannak a versedben találó részek, amik tetszettek. 🙂
Hátigen.
no igen az a sor tényleg gyengélkedik egy kicsit vagy mondjuk ugy hogy az a sor gyengélkedik a leginkább 🙂
de azért kell az oda
probáltam figyelni a szotagszámokra meg ilyesmi és emiatt kell oda valami és hát jobb nem jutott eszembe… hiába, vannak amatőrök 🙂
ha esetleg ki tudsz találni valami jot a helyére (vagy valaki más) szívesen venném 🙂
köszönöm a véleményezést 🙂
Szerintem, nincs semmi baj az említett sorral. Jó vers!