Esti gondolatok

Pocsolyában a lámpafény.
Kabátom alatt az este.
Bennem matat kósza remény,
nem tudom mi lesz belőle.

Gondolok egy meleg napra.
Vakítón szemembe lángol.
Mindenki magának foglya,
nem szabadulhat magától.

Életem kerítem kőrbe,
önkéntes belenyugvással.
Csak nézek egy vak tükörbe,
játszom a bájoló vággyal.

Lépteimmel semmit mérek.
Szemembe gyűlik a távol.
Délibáb volt az ígéret,
új élet épül, de máshol.

Nem vagyok része a létnek.
Vendégként élek a földön.
Csalóka angyalok kérnek,
ne lássam meg, hogy ez börtön.

Nem véd a világtól semmi.
Kiesett kezemből sorsom.
Mégsem tudok megpihenni,
sok évem magamban hordom.

Kezem egyre kapaszkodna.
Szemem meg kiutat keres.
Minden út hozzám tér vissza,
elindulni sem érdemes.

Most idegen tájon járok.
A lelkem nekem is titok.
Vádolva szívembe vájok,
és talpig fájdalom vagyok.

Fogd a kezem, és ne engedd,
hogy sötétbe térjen létem.
Szívemet a fénybe rejtsed,
hagyd, hogy ott végleg elégjen.