A barna este csendesen közelgett,
hamar lehűlt a szél, a táj fölött
gomolygva gyűlt megannyi szürke felleg,
a Hold mögöttük éjre öltözött.
Ezüst palástja néha átszivárgott
a fellegek között a réseken,
behintve véle majd a fél világot
leselkedett alig türelmesen.
A régi kedves ablakát kereste,
ki néha-néha énekelt neki,
ki átölelte volna minden este,
ha őt remegve karja közt leli.
De hát az ablakon lepel sötétlett,
mögé ki tudja mit takart a végzet.
5 hozzászólás
Kedevs Imre!
Egyszerüen kellett idéznem!
Remek sorok:
“A régi kedves ablakát kereste,
ki néha-néha énekelt neki,
ki átölelte volna minden este,
ha őt remegve karja közt leli”
Gratulálok!
Barátsággal:sailor
Szép napot!
Köszönöm, kedves sailor.
Kedves Imre! Kedveled a shakespeare-i versformát, és nagyon szép verseket írsz ebben a kötöttségben! Üdvözlettel. santiago
Igen, kedves santiago, köszönöm, hogy olvastad.
Barátsággal, Imre
Kedves Imre,
sok versedet ismerem, mégis mindig rácsodálkozom, hogy milyen könnyedén hozod a kötött formákat.
Nagyon szép ez a szonetted is, olvastatja magát, csak a “gomolygva” állított meg. A csonkolt szavaknál mindig eltűnődöm, ki lehet-e váltani valamivel.
Most is dolgozott bennem a “kisördög”, nekem a “gomolygva” helyett a “gomolyba” jött annál a résznél (gomolyba gyűlt megannyi szürke felleg).
Nem gondolom, hogy átírod, de megosztom veled, ami eszembe jutott.
Nagyszerű szonett, örömmel olvastalak.
Szeretettel: Kankalin