A vaskapu megnyikordul,
Ha kezem a kilincshez ér.
Azt mondja: vártalak,
A nappalok kócos éjjelén.
Minden ajtó más zenével köszönt,
Jó voltál? Hol jártál? Rég voltál itt.
Gyere beljebb! – léptem tétova,
Ez a ház a sóvárgó vágyaim otthona.
Leloptam a falról a kéket, a moha zöldet,
S festegettem velük estike illatú álmaim.
Majd szétrepítettem őket,
Az almafa virág szélszárnyain.
4 hozzászólás
Gyönyörű metaforákkal jeleníted meg az emlékeid, kedves Ágnes.
Minden elismerésem.
Szeretettel
Ida
Nekem leginkább a harmadik versszak tetszett. A vers egésze rímképlet szempontjából viszont nem, elég kusza lett. Az "almafavirág" szót inkább egybeírnám, a "mohazöldet" szintén. A nappalnak pedig szerintem nincs éjjele. Két különálló napszak. A napnak van nappala és éjjele.
Kedves Csaba és Ida
Először is köszönet azért, hogy írtatok Másodszor Csaba igazad van az egybeírást illetően.
2004- ben másképpen írtam a verseim. Az érzelmeim domináltak.Azért szeretem ezt a versem mert a szülői házat idézi fel ami már nincs. A nappalokat felváltja az éjjel.Nappalok éjjele éjjelek nappala.
Szerintem.Köszönöm, hogy felhívtad a figyelmem erre is.
Üdvözöllek: Ágnes
Kedves Ágnes!
Kellemes hangulatú vers. Legalább háromszor elolvastam. Szép.
Szeretettel: Ági