1.
Eszembe jutottál, miként léptem
árnyaim emékén,
elmerülvén
bennem érted, minden sóhajnyi
időm letűnten rejlő múltján.
E forgandó
évek nesztelenül járják már be
a csendnek útjait
omladéka pírján,
minden messze szállt hajnal
halvány derengésén, szólalva
a némaság ajkán.
Halványak
már a suttogón érintett szavak
rejteknyi pillanatai, melyekre
hogy vágytam, mit
hallhattam
tőled, mik bejárták már akkor
szívemet, s még
ma is érintik
azok a bennem élő csendek,
érted való mélyeim mélylő
merengéseit.
Eszembe jutottál,
és jutsz
mindenkor, mikor neszein az
alkony hullva ring leszállva elém
árnyain a nesztelenségnek, hol
csüngő tekintetén
a messzeség
arca emléked érintésén, felém
fordulva pillant reám.
E kedves pillantás tekintete
oly elevenül él csendjeim benső
világában, másolva
szívemből
szívedbe a múlt emlékeit, hallva
szavaid visszatűnni, ahonnan
feldereng ifjúi derengésein
a tegnap.
Eszembe jutottál.
S annak árnyain lelem meg
selymét hangodnak,
visszahallván
szavaid a sóhajok
járta
idő lombjain, mikor hallgattak
értünk a tegnapok múltján
letűnni vágyó szavak.
Hirdetve
a láttatott csendeken
eljönni minden hallgatag homályt,
ahol súgtak a lombok
fülembe
lágy dalokat, dalba tért szívembe
jönni el lépteidért énbennem, mi
szó volt szavakul teérted
nekem.
Eszembe jutottál,
Te, mint aki
élő tanúság voltál, ki engem hogy
szerettél, mert engem
az Isten
érzése általad szeretett, ki voltál
bennem élő akaratodul, az Ő
akarata.
Érezlek ösztöneimben
máig, hol követnek emlékeiddé
lett érzéseim érezvén,
mit e szív
elrejlőn mindenkor hordozott, mi
csendekül érint meg teérted újra
és újra.
Eszembe jutottál oly
sokszor élve elevenül mosolyod
arcán, hangod máig érintő bársony
érintésén.
Bennem minden nesz,
mit érezvén hallok, érted szólal
meg, mikor csüngenek az alkonyok
előttem lehulló,
múltba tűnt
ábrándjai, élvén szavaidban, mi
volt életül fenntartva szívedül,
hívva ma bennem teérted
a tegnapi
csendeket, élvén még azok itt e szív
dobbanásai között.
Töretlenül várva
rád a kelő
nap ébredésében, hívva teérted a
hajnal bíborát, látni
meg sejtését
annak, miben kifejeződik
közelgő pirkadó
harmata érted, a mára már bennem
hulló csendnek hallgatásain,
mert
szépeink emlékén eszembe jutottál.
/2023. július 10.,
Lengyelen/
3 hozzászólás
Kedves Zolrtán!
“Eszembe jutottál,”
Egyike a legszebb írásodnak!
Tele,csordultig tele emlékekkel!
Költöi képek!
“Eszembe jutottál,
és jutsz
mindenkor, mikor neszein az
alkony hullva ring leszállva elém
árnyain a nesztelenségnek, hol
csüngő tekintetén
a messzeség
arca emléked érintésén, felém
fordulva pillant reám.”
Csodaszép,nagyon mélyröl jött intim sorok!
Elképzelem,ahogy az est titkokat szóró óráiban
ébredtek fel benned ezek az emlékek!
Gratulálok remek írásodra!
Barátsággal.sailor
Szép napot!
Visszatérő sorok az “eszembe jutottál”. Igen, aki fontos számunkra, azt nem feledjük, ha már nincs, vagy nem lehet velünk, gondolatban hívjuk őt elő.
Szeretettel: Rita
Hát? szerintem nemigen vannak, akik bejárják ?a csendnek útjait, omladéka pírján.? Nem bántásképp akartam mondani neked, cCak eszembe jutott épp. De cseppet se zavarjon kritikám. Különbe? jó szerelmesnek lenni!
/túlparti