Befejeződött Éva regénye.
Arca előtt merült alá a Nap
Áttetsző csipke ragyogású fénye.
Lombok közt bujkáló hárfa-hang,
Mint nyári hársfavirág-rajzás,
Vérszín felhők fölé űzött,
Ravatalra fektetett ős-párzás.
A nyárvégi menekülések mögött,
Szibériába szöktette életét.
Messze vágyott, félte az őszt,
Tavasz előtt mégis visszatért,
Szerelmet akart, karjai közt.
Jötte késő volt, hiszen érezte,
Kedvesét a tél, örökre elvitte…[IG_KITOLT]
Éva regénye
By Ecsedi Éva
5 hozzászólás
Az utolsó rímpár…. Miért ez?
Mert szonett. És Shakespeari… Formáját tekintve… De nem állítom, hogy tökéletes. Másodszor pediglen, mert igaz…
Nem pont erre gondoltam… Inkább maga a két szó az, ami kicsit zavart. A toldalékrímek valahogy mindig elvesznek a versből, kivéve, ha különleges szerepük van. De nem hiszem, hogy pont Neked kéne magyaráznom :o)
Itt egy jó vers és a végén fura volt ez a két szó. Ne haragudj. Ilyen vgyok 🙂
Semmi baj… értem mit akarsz mondani. De ez tényleg így történt, és olyan természetes volt az a két szó, hiszen más kifejezéssel nem lehetett elmondani.
Nem baj, hogy ilyen vagy 🙂
Nekem ez így szép ahogy van…:)