Szabó G. István:
Evolúció
Üvöltő szelek nyalják a hóvilág jéggombócait tarka nap alatt,
esővíz lubickol árkok beleiben,
halk-tétova böffentések jelzik a telitődést.
Robog hát a szippantóskocsi…
Holdat átölelő felhő kúszik
nagyokat harapva az égből, kavarog gyomra a mélyben,
s derengő villámlás szakít meg test-csatát.
Vezeti az áramot, kéz a kézben, keresztül a bűn sivatagjában,
oda, a holt-vidék felé
hol bandukol egy teve,
neki mindegy;
oázis már nincsen, csak egy
óra.
Hajnali háromnegyedhat után három perccel nyílnak ki gömbvirágaim,
álmos napkelés riogatja a liftben utazókat:
Nem lesz itt fény! Vége a halálnak!
Hm, s mitől megy a földgolyó a
sakálok járta köveken? Gurul?
Fröcsög a vér!
Halk cuppanással nyeli a talaj zsenge testeit,
jóllakott a porkoporsó,
porrá lettünk, s vízzé válunk,
s tűzben égünk el foszlányokként,
jelezve, mint fáklya a leokádott tribünön:
körülötte rothadó testek!
Én ide temetni jöttem arcokat és testeket! Haha!
Véres erekció ontja be magvait
buja erdők taxikkal övezte útjain;
FOGLALT minden!
Innen csak menni lehet elfelé, messze,
talán a köldökzsinór ártatlan fészkébe,
halk bugyogás csupán ott MINDEN;
szóval bemenni a meleg párnákkal bélelt steril
csendbe,
hol óvatos hazugságokkal tartják meg a reményt
életre és a halálra,
és ígérgetnek mindenfélét,
elhitetik a születés GYÖNYÖRűségét, de Istenem!
szabadíts
ki lelkemet, ne hagyjál el engemet, csak a fájdalmat ne!
Nem akarom, EZT elviselni!
Kegyetlen, véres, érdes és érces; mint az élet, a bizakodás:
SOSE halunk meg!
Csak az emléked, génjeid maradnak meg
utánad,
mint por lengedező, buja szélben,
s egy száguldó üstökös rúg rajtad nagyokat,
leszáll pályáról, mi az övé, s én csak könyörgöm:
csak vissza a mélybe, a forró lébe,
Anya! Édes! Fogadj be!
Ígérem nem rugdalózom,
engedj itt csak megpihenni, elvénülni,
s levetném életem, jó itt, igen, nagyon jó,
lebegő képek eregetnek sárkányokat;
üres üvegek csörömpölnek a májnak ütközve,
merő sárga vér folydogál ki kezeim közül,
de jó itt, nagyon jó, itt meg lehet pihenni, s bevégezni…
csak egy pukkanás,
ordítás, fájdalom,
aggódás, rohangálás,
s megszületett,
egy vadonatúj,
sejtömeggel rendelkező, végtagokkal kalimpáló
halálraitélt;
Darwin! Mindegy…
EZ rémes.
2000. 03.12.